2014

Öt nap múlva vége ennek az évnek, de még mindig, mintha tegnap készülődtünk volna a tavalyi szilveszterre és hívottam végig vagy hatvan nyaralót, hogy aztán feleslegesen elszórjuk a pénzt szállásra, pedig végigbuliztuk az estét. Ki érti ezt? :) Mit is mondhatnék... Ha végiggondolom ezt az évet, teljesen össze-vissza ugranak be kis és nagy mérföldkövek, jelentős túlsúlyban csupa jó élmény. Ha belegondolok, egy éve ilyenkor milyen ember voltam és most, két különböző személyről kellene beszélnem. Természetesen, a változás folyamatos és gyönyörű, de néha még én is elképedek, mennyi új szokást tud még felvenni az ember és elhagyni a régieket, jó, vagy jobb útra térni, aztán hátralépni újra hármat és mindezt elölről aztán, ezerfelé, megfogalmazhatatlan. A februári síszünetben megléptem, amivel már régen kacérkodtam: frufrut vágattam és azóta is imádom. A barátaim  néha megszólnak, ha felcsatolom, olyannyira hozzákötődött a személyemhez. Volt idén három cserediákom, Martína, egy szicíliai tünemény, aki hat napot töltött nálunk, valamint Saania és Loviisa, a két finn lánykám, akik 10 napig voltak a vendégeink. Mindhármukkal nagyon jól kijöttünk, sokat beszélgettünk, buliztunk, kirándultunk. Szerveztünk egy csomó születésnapi bulit, illetve meghívott is voltam jó néhányra, hiszen idén jó sokan lettek 18 évesek. Köztük én is, aminek a napja felemás élmény maradt, az első fele remek volt, Bécs belvárosában lődörögtünk a májusi melegben és megvettem álmaim cipőjét, a másik fele pedig önhibámból alakult úgy, ahogy. Nem lenne értelme szabadkoznom, a barátaimmal ezt már jó sokszor átbeszéltük azóta, nem voltam jó passzban. Önértékelési problémákkal küszködtem, amellett pedig ott köröztek a fejem felett a keselyűk a silány matek átlagommal. Szerencsére átmentem belőle, azt biztosan megtanultam, hogy nem szabad a csodára várni és szó szerint tenni az egészre a tanév háromnegyed ideje alatt. Júniusban Olaszországba mentünk az osztállyal és mesébe illő öt napot töltöttünk Cavallinoban. Láttam Velencét, Triesztet, úsztam a tengerben, fotóztam, kezdtem magamra találni a nem éppen tökéletes május után. Utána hipp-hopp vége lett az iskolának és rám szakadt a nyári szünet. Az első napokban mélyebben voltam, mint előtte, nem igazán találtam magam ismét. Június végéig így ment ez, de időközben újra megtaláltam a hangot a barátaimmal. Aztán elkezdtem dolgozni a Pennyben, július végéig. Egészen új életritmust vettem fel, heti öt napot dolgoztam, a szabadnapjaim mindig hétfőn és kedden voltak, tehát nem egyszer előfordult, hogy buliból mentem dolgozni néhány órás alvással. Habár legtöbbször a pokolba kívántam az embereket és néhány nem túl szép emlékem is kötődik a helyhez, mégsem gondolok rá vissza rossz szívvel. Megtanultam felemelni a hangom és túlléptem az ideges mosolygáson, ha konfliktus adódik. Sokat tett hozzám emberileg a munka világa, ezt mindenképpen meg kell jegyeznem. Mind a négy napon voltam UtcaZenén, akkoriban anya még két hétig Bécsben dolgozott, két hetet pedig itthon. Mondhatni egy kisebb hotelt üzemeltettem, kiderült, hogy négy ember is megfér az ágyamban, habár a kényelem másodlagos szempont ilyenkor. UZ kapcsán a Fran Palermo koncertet kell még mindenképp megemlítenem, igazán nagy hatást gyakorolt rám. Nyáron sokszor éreztem úgy, hogy a lakás az enyém és már legalább a húszas éveimet taposom, hiszen minden dolgomról magamnak kellett gondoskodnom. Imádtam azokat a napokat, sleepovereket tartottunk, együtt készítettünk vacsorát, vízipipáztunk, aztán reggel ki-ki ment a dolgára, valaki haza, valaki dolgozni. Az augusztusom leginkább bulizással telt, fotózgattam is és költöttem a fizetésem, elég ostoba módon. A nyarat az Alfa fesztivállal zártuk, ahol végre élőben hallhattam a Kiscsillagot, utána Alvint (bár őket már tavaly is). Alvinon befutottunk a pogo körbe, kevésszer éreztem magam annyira élőnek, mint akkor. Szeptember, beköltözés, töri és olaszfakt - dióhéjban. Ősszel sok remek koncerten voltam az Expresszóban, többek között Irie Maffián, 30Y-on, Quimbyn és Kiscsillagon. Ó, azt kihagytam, hogy nyáron tíz kilogrammot fogytam. Ezt csak zárójelben. Félig-meddig tudatosan, ma már pedig teljesen más életmódot folytatok, mint azelőtt. Őszi szünetben voltunk Pécsett a barátaimmal, király egy nap volt, a Csontváry múzeumot imádtam. November végén voltam a MOME nyílt napon, előző este pedig betekintést nyerhettem a pesti éjszakába. Kalandos egy este volt, annyi szent. :) Megírtuk a rettegett 72 vármegyés, vaktérképes, megyehatár bejelölős dolgozatot töriből és még mindig bosszankodom amiatt az egy pont miatt, amivel lecsúsztam az ötösről. Az idei decemberemről - azt hiszem, már mehetek messzemenő következtetésekbe - elmondható, hogy elég nyugodt mederben folyik, néha nyugtalankodom csak, de karácsonykor édesanyám nagyon boldog, úgyhogy ennek én is nagyon örülök. Ezek pedig csak az én dolgaim voltak 2014-ből, számomra egy csomó fontos emberrel történt megannyi sorsdöntő, gyönyörű és felejthetetlen dolog. Ha körül nézek, mindenki rendben van most, ami olyankor megvigasztal, ha esetleg úgy érzem, semmi sem jó. Mert minden halad valahova, még ha pillanatnyilag nem is annyira izgalmasak a körülmények. Oké, ez kicsit ködös lett, de én értem. :) Nektek milyen évetek volt?

Lassíts le egy percre, ember, leelőzted magad

Leendő lakásom fontos kellékei lesznek majd a különböző porceláncsészék. Nem akarok venni egy készletet, sokfélét, más-más forrásból szeretnék, hiszen minden csészének/bögrének/pohárnak saját személyisége van.

Ebből például télen és ősszel innék szívesen, a ráérős reggeleken, D vitamint szívva magamba az erkélyen, valami csendes klasszikust hallgatva.

Idén nekem ennyi a karácsony kontent, mama sütött nekem répatortát. Sajnos valamiért nem volt nagy sikere, a gesztenyepüré és a mézes-krémes csúfosan megelőzte mindenkinél, kivéve nálam. Ó, ha ettetek már finomat... Attól tartok, hamar elpusztítom, amit mama csomagolt nekem, jaj. :)

Erre a pulcsira azért vagyok büszke, mert hihetetlen jó vásár volt, mindössze 350 forintba került. Felvéve talán túl nagy és túl hosszú, de valamiért úgy érzem benne magam, mint egy művész, ha még a hajam is felfogom hozzá egy véletlenszerű kontyba. Idén még annyira sem volt karácsony hangulatom, hogy zavarjon a hiánya, némi anyagi előnnyel járt azért az ünnep, plusz idén azt hiszem egészen jó ajándékokat sikerült összeszednem ki-ki személye szerint. Most már csak arra kell figyelnem, ne ésszerűtlen hülyeségekre szórjam el a pénzem, mint egy ötödik pár Vans cipő, csak azért, mert 8000 ft-ért szórják most. Azért szívesen szétjárnám ezt a darabot, pláne ennyiért. 

Élet a légypapíron

A mamám elővett egy régiúj kávéscsésze készletet és azóta az van a fejemben. Nagyon szeretek kávézni és mindent, ami a kávézáshoz kötődik, azt mondta, ha férjhez megyek, nekem adja. Hát nem aranyos? Mióta hazajöttem szünetre rendet raktam a szobámban, selejteztem, pakoltam, már csak pár új kép kellene díszítésnek, mert a régiek nyár óta voltak az íróasztalom felett. 

A szünetre vannak bizonyos terveim, ezeknek egy része a tanáraimnak köszönhető, hiszen gondoskodtak róla, hogy ne legyek egy unott krumpli a nagy karácsonyi punnyadásban. Mindjárt karácsony és még csak egy ajándékom van meg az ötből... Említettem már, hogy nem vagyok egy nagy karácsony őrült? Sok kötelező pofavizit, sok kötelező ránk tukmált sütemény és ezenfelül a semmittevés... Az ünnepek után viszont valószínűleg megcsináltatom az első tetoválásom, már nagyon izgulok miatta. :) Koncepciótlan bejegyzés lett, majd dolgozom rajta.

Satchel

Körülbelül az ősidők óta szeretnék egy közepes satchel táskát (nem tudom, mi rá a magyar szó). Pont jó méret egy olyan naphoz, ha nem kell az életed magaddal cipelni, még a fényképezőgépem is pont belefér. A színe teljesen az én színem, mikor megláttam, nem sokat filóztam azon, hogy megvegyem-e. A legjobbat kihagytam, egy kilós turiban találtam, tehát nagyon olcsó vétel volt. :) Suliba is igazán praktikus lenne egy ilyen darab, persze, nagyobb méretben. A mostanim már nagyon odavan, de az az igazság, hogy sajnálnék is egy túl szép táskát nyüstölni mindennap. 

Sokadszorra is beköszönök

Kedves *,

Extrovertált embernek tartom magam, habár ironikus módon ezt introvertált módon végzem, tehát nem sok minden kerül a nyilvánosság elé, amibe beleadom magam. Ma este - dacolva az influenzával - épp blogokat olvasgattam, csak úgy, felületesen és ismét megfogalmazódott bennem a szokásos: szükségem van egy blogra. Ó, de miért is? Pontos indoklás még nem született meg bennem, annyi bizonyos, hogy a publikussága ösztönöz a minőségre való törekvésre. Igyekeznem kell, hogy ne untassam magam a posztokkal, azaz a folytonos megújulás a legfontosabb. A kétféle naplóm, naptáram, social media accountjaim és még ki tudja, mik mellé, pont beillik egy ilyen csoda. Csoda, ha rendesen vezetem. Ez nem azt jelenti, hogy "csak ne legyen valami új" alapon mindennap hányaveti módon frissítem, hanem csak akkor, ha az tényleg lényeges. Nem áll szándékomban kitárulkozni, még én sem tudom, milyen irányba viszem majd a dolgot. 

Legutóbb rendszeresen még nyár előtt blogoltam. Azóta sok új szokást hagytam és vettem fel, lehet, hogy írok majd ezekről. 

Szép estét,

N

kell

Egy szó: imádat. Az a Monki, tenger printes darab egy álom, ha nem 25 euro lenne, már vinném is. Helyette, több, mint valószínű felpimpelek egy hatszáz forintos, sima, vászon tatyót valami mintával. Fishing on Orfűre, meg csak úgy amúgy is, szükségem van egy picike hátizsákra.

Hogy is kezdjem

Ezt a bejegyzést már napok óta 'írom', most a közelgő álmosság rávett, hogy újabb felületet nyissak az önkifejezésre. Vagy mifene. Gondolkodtam rajta, mivel is kezdjem meg ezt a blogot, végül, mivel aznap ott ültem egy órát, adta magát. Na de hol? Ez az én helyem. Ide jövök, általában hétvégén, ha írni akarok valami fontosról. Fontos meg mindig van. Alulról hallom a város zaját, de itt csak én vagyok, meg a füzetem és minden király a végére.

Elég gyatra első bejegyzés lett, bocsánat.